Megint előkerül ez a téma - jobban mondva még mindig égető jelleggel van jelen. A budapesti agglomeráció állami területeinek kezelőszerve a Pilisi Parkerdő Zrt folyamatosan bizonyítja alkalmatlanságát arra a feladatra, amire létrehozták: amit ezeknek a területeknek a megoltalmazása és hasznosítása (együttesen!) jelent.
"Jönnek a turisták!"
A kirándulni és kikapcsolódni vágyó budapestiek akkor is kimennek a környező zöld területekre, ha ott nincsenek szórakozási lehetőségek vagy szolgáltatások, ha nincsenek látnivalók vagy megismerésre érdemes értékek. Kimegyünk a zöldbe, mert jó a levegő, zöldek a fák és süt a nap. Ezt nevezik errefelé kikapcsolódásnak. Ez a jelenség nem figyelmen kívúl hagyható, nem olyasmi, ami ellen küzdeni kell, nem valamiféle akadályozó tényező - szemben azzal, ahogyan ezt a Pilisi Parkerdőnél képzelik.
A zöldbe kirándulni, feltöltődni, kikapcsolódni térő emberek számára az erdő úgy jó, ahogyan van: zöld, csöndes, madárdalos, szelő-neszezős, hűs-árnyékos, vadregényes. Ők az erdőben az életet értékelik, annak megnyilvánulásaival, szépségével, meglepetéseivel, elragadó bájával, harmóniájával. Ugyanakkor érthető okokból szívesen veszik ha valamiféle meghatározott célt is kitűzhetnek maguk elé - nem feltétlenül valami rendkívüli dolgot, csak például azt, ha egy hosszú séta után van hová beülni enni vagy inni valamit, ha van hol leüni a gyöpre, hanyatt dőlni, kipihenni egy hosszú séta fáradalmait, vagy a forróságban fölfrissülni; zimankóban megmelegedni. Ez az igény szépen eltartotta a Budai régió indokolatlanul sok vendéglőjét, ameddig a polgári attitüdőt szétromboló kommunizmus el nem söpörte ennek kultúráját.
A kirándulókat csak úgy lehet távol tartani valahonnan, ha cserébe más helyen szívesen látjuk őket. Ezt a Budakeszi Vadaspark esete jól mutatja: mivel nincsen hasonló turista desztináció a környéken, így ide koncentrálódik a kirándulóforgalom zöme. Ezt a terhelést el lehetne osztani ha léteznének más kirándulási célpontok is. Ráadásul a Vadaspark olyan védett területen van, ahol egy ilyen intézmény nem lenne üzemeltethető. A baj azonban ott kezdődik, hogy a Pilisi Parkerdőnél a legkevésbé éppen a természeti értékek számítanak: a vagyonkezelő mindent vagyontárgynak tekint, méghozzá sajátos módon kizárólag pénzben kifejezhető értéke alapján. Tulajdonképpen meglepő, hogy éppen ezen az alapon miért nem látják meg a pénzbeni értéket a turizmus tömegigényében, amely látogatni akarja az erdőt, nem elfűteni.
Egy ilyen turisztikai nyomás alatt álló területen (vagy másként mondva: ekkora tömegigényű turizmus mellett) irányított terhelés, azaz alternatív szolgáltatások rendszere nélkül lehetetlen a természet valódi értékeinek a megőrzése, az olyan értékeké, amelyek élőhelyek, élőlények egyediségében fejeződik ki. A ritka és értékes élőhelyek vagy élőlények megőrzésére bevált módszerek vannak: a védett értékek bemutatása együtt jár a nem kívánt viselkedés kizárásával a területről (jó példa erre a budai barlangok látogathatósága) illetve egyes területek hatékony megőrzésével.
Ám mi van akkor, ha ezekben az értékekben a legnagyobb károkat éppen az a szerv okozza, amely vagyontárgyként nem lát természetes értékeket - A Pilisi Parkerdőnek nem áll érdekénben, nem feladata és nem is kompetens a természeti értékek megőrzése területén. Nem is tekinti ezt feladatának. Így nem is lenne szerencsés, ha a turizmus fejlesztésével foglalkozna.
Ellentétben más erdészetekkel, ahol már belátták az ökoturizmusban rejlő gazdasági lehetőségeket, Budapest környékén ez gyakorlatilag nem létezik. Nem is létezhet: az erdészet, mint vadgazdálkodó és vadásztársaság hagyományosan a protokollvadászatok rendezvényszervezőjeként működik - Brezsnyev elvtárs is itt vodka-pálinkázgatott már a KGST potentátjaival, itt dülöngéltek a magaslesről kapackodva és itt szövögettek "életreszóló" üzleti és egyéb kapcsolatokat. A vadásztársaságnak ez a tevékenysége érthető is volna, ha nem lenne olyan nagy nyomás a lakossági oldalról a területek rekreációs (tehát nem vadászati) jellegű használatára. Az agglomerációban élők egészen más "célcsoport" és ezt még a Pilisi Parkerdő Zrt megalapítói is pontosan tudták - ezért létesítettek eredetileg olyan tevékenységet folytató társaságot, amelynek feladata ezen spaciális célcsoport igényeinek kiszolgálása lenne.
Szemben az ország más tájaival, ahol a turizmus nyomása jóval kisebb, a helyzet Budapest környékén éppen fordított: egy pár órás sétára, vagy egy nagyobb lélegzetzű túrára, esetleg egy kerékpáros kirándulásra kiruccanni a fővárosból senki sem akar vonatra szállni. Ezzel szemben egy komolyabb vadászkaland színteréül könnyebb elképzelni a somogyi rengeteget, Zalát, a Bükköt vagy akár a Bakony valamelyik szép és vadregényes vidékét, ahová elutazni ma már nem jelent problémát. A vadászat igénye is olyasmi, amit kielégíteni a területkezelő feladata, de a főváros környéki erdőkbe nagyságrenddel többen kirándulnak olyanok, akik, csak egy délelőttre szeretnének kisétálni a zöldbe, mint akik vadászni jönnek: valami oknál fogva a területkezelő szerv mégis a fordított helyzetet erőlteti és minden igyekezettel távol akarják tartani a kirándulókat, a vadászat körülményeinek biztosítása érdekében, a vadászati szempontokat erőltetve.
Lehetne hosszasan vitázni arról, hogy mit jelent az erdészeti tevékenység a mai Magyarországon. Azonban gazdasági és jogi értelemben egyaránt vitathatatlan, hogy az állami földterületekkel gazdálkodó szervezeteknek (adottságaikhoz mérten) megfelelően széles skálán kell gazdálkodniuk a rájuk bízott vagyonnal. A Pilisi Parkerdő esetében ez azt jelenti, hogy (vidéki erdészetekkel ellentétben) itt ki kell szolgálni a budapesti lakosság részéről fölmerülő egyszerű zöldturisztikai igényeket is - voltaképpen éppen ez az a terület, ami kiaknázható lehetőségeket rejt a gazdálkodó számára, mivel tömeges igényről van szó.
Minden egyéb tevékenységre is szükség van természetesen - főleg a természetvédelmi jellegűekre. A szokásos erdészeti feladatokat is el kell látni, de itt ezeket alá kell vetni a turizmus igényeinek. Ez az, amivel a Pilisi Parkerdő Zrt-nél nem tudnak mit kezdeni. A területkezelő szerv, vadásztársaság és fakitermelő cég nem képes felnőni a természetvédelmi és turisztikai feladatokhoz. Eleve elakadásban vannak arra nézve, hogy ők maguk mi módon tudnának úgy tevékenykedni, hogy úton-útfélen ne károsítsák a természeti értékeket - ezek megőrzésének más módjait, melyek éppenséggel a turizmus terhelése által kínálkoznak, már képtelenek fölfogni.
A zöldbe kirándulni, feltöltődni, kikapcsolódni térő emberek számára az erdő úgy jó, ahogyan van: zöld, csöndes, madárdalos, szelő-neszezős, hűs-árnyékos, vadregényes. Ők az erdőben az életet értékelik, annak megnyilvánulásaival, szépségével, meglepetéseivel, elragadó bájával, harmóniájával. Ugyanakkor érthető okokból szívesen veszik ha valamiféle meghatározott célt is kitűzhetnek maguk elé - nem feltétlenül valami rendkívüli dolgot, csak például azt, ha egy hosszú séta után van hová beülni enni vagy inni valamit, ha van hol leüni a gyöpre, hanyatt dőlni, kipihenni egy hosszú séta fáradalmait, vagy a forróságban fölfrissülni; zimankóban megmelegedni. Ez az igény szépen eltartotta a Budai régió indokolatlanul sok vendéglőjét, ameddig a polgári attitüdőt szétromboló kommunizmus el nem söpörte ennek kultúráját.
A turista nem a probléma, hanem a megoldás
A kirándulókat csak úgy lehet távol tartani valahonnan, ha cserébe más helyen szívesen látjuk őket. Ezt a Budakeszi Vadaspark esete jól mutatja: mivel nincsen hasonló turista desztináció a környéken, így ide koncentrálódik a kirándulóforgalom zöme. Ezt a terhelést el lehetne osztani ha léteznének más kirándulási célpontok is. Ráadásul a Vadaspark olyan védett területen van, ahol egy ilyen intézmény nem lenne üzemeltethető. A baj azonban ott kezdődik, hogy a Pilisi Parkerdőnél a legkevésbé éppen a természeti értékek számítanak: a vagyonkezelő mindent vagyontárgynak tekint, méghozzá sajátos módon kizárólag pénzben kifejezhető értéke alapján. Tulajdonképpen meglepő, hogy éppen ezen az alapon miért nem látják meg a pénzbeni értéket a turizmus tömegigényében, amely látogatni akarja az erdőt, nem elfűteni.
Egy ilyen turisztikai nyomás alatt álló területen (vagy másként mondva: ekkora tömegigényű turizmus mellett) irányított terhelés, azaz alternatív szolgáltatások rendszere nélkül lehetetlen a természet valódi értékeinek a megőrzése, az olyan értékeké, amelyek élőhelyek, élőlények egyediségében fejeződik ki. A ritka és értékes élőhelyek vagy élőlények megőrzésére bevált módszerek vannak: a védett értékek bemutatása együtt jár a nem kívánt viselkedés kizárásával a területről (jó példa erre a budai barlangok látogathatósága) illetve egyes területek hatékony megőrzésével.
Ám mi van akkor, ha ezekben az értékekben a legnagyobb károkat éppen az a szerv okozza, amely vagyontárgyként nem lát természetes értékeket - A Pilisi Parkerdőnek nem áll érdekénben, nem feladata és nem is kompetens a természeti értékek megőrzése területén. Nem is tekinti ezt feladatának. Így nem is lenne szerencsés, ha a turizmus fejlesztésével foglalkozna.
Turizmus és természetvédelem?
A modern fölfogás szerint, ez a két dolog nem különválasztható. Ha pedig azt állítom, hogy a Budapest környéki területkezelő szerv a turizmus fejlesztése érdekében semmit sem tesz, tudom, hogy tartozom egy magyarázattal. Ez az állítás akkor igaz, ha hozzáteszem, hogy nem az hiányzik a területről, hogy létesítmények szülessenek, amelyek különféle szolgáltatásokat kínálnak, hanem sokkal inkább az ökoturisztikai adottságok kihasználása hiányzik - ami egyúttal az egyetlen járható út lenne a természeti értékek megóvásához.
A Pilisi Parkerdő nem látja a lehetőségeket: legjobb példa erre ahogyan próbálják a Budakeszi Vadapark megközelíthetőségét javítani és újabb szolgáltatásokkal bevonzani a turistákat, ahelyett, hogy ezt a régen elavult és mindig is rossz helyen létezett intézményt áttelepítenék egy jobban megközelíthető és kevésbé problémás helyre. A forgalmat, ami ide koncentrálódik, alternatív célpontok létesítésével fel lehetne aprózni úgy, hogy a forgalom ne jelentsen problémát (ahogyan évtizedek óta). De a Vadaspark jelenlegi helyén nem bővíthető - legalábbis törvényesen nem - jelenleg ugyanis egy védett terület közepén üzemel és nem lehetséges természeti-károk okozása nélkül üzemeltetni - nem, hogy bővíteni! Ha lehet ilyet mondani, akkor éppen a Vadaspark a mintapéldája annak, hogyan ne fejlesszünk turizmust (erről írtunk már <<itt>>).
A Pilisi Parkerdőnél nincs meg az a tudás és kompetencia, amiről most beszélünk. Nem opció, hogy a Pilisi Parkerdő legyen az ökoturizmus szervezője a fővárosi agglomerációban. Jobb volna, ha a Pilisi Parkerdő átadná a helyét olyan társulásnak, amely képes megszervezni és fenntartani az ökoturizmus természetvédelmi szemléletű változatát és ennek alárendelten az erdészeti és vadgazdálkodási feladatokat is (<<Natúrparkok>>).
Talán érthetőbb, ha így magyarázom: a budapesti agglomerációban lévő turisztikai kereslet olyan lehetőséget rejt magában, ami jelenleg kiszolgálatlan és kihasználatlan és sok évtizednyi elmaradásban van. A valaha létezett turisztikai kultúra gyakorlatilag megszünt, mert a turizmus számára megnyitható célpontok és a területben rejlő lehetőségek fölött egy olyan szervezet diszponál, ahonnan a szakmai hozzáértés éppúgy hiányzik, mint a fejlesztések iránti hajlandóság.
Ami legfőképpen hiányzik az voltaképpen a vendégszeretet. A területkezelő fő feladatának nem a turizmus kiszolgálását tekinti, hanem az erdőben termelt faanyag értékesítését és az elit vadászkirándulások szervezését - miközben az agglomerációs turisztikai nyomásról próbálnak nem tudomást venni, ha mégis figyelembe veszik, akkor akadályozó tényezőként tekintenek rá, annak ellenére, hogy tevékenységeik közül a leginkább kifizetődő éppenséggel egy turisztikai látványosság: a Pilisi Parkerdő Zrt legnagyobb bevételi forrása a Budakeszi Vadaspark.
A Pilisi Parkerdő nem látja a lehetőségeket: legjobb példa erre ahogyan próbálják a Budakeszi Vadapark megközelíthetőségét javítani és újabb szolgáltatásokkal bevonzani a turistákat, ahelyett, hogy ezt a régen elavult és mindig is rossz helyen létezett intézményt áttelepítenék egy jobban megközelíthető és kevésbé problémás helyre. A forgalmat, ami ide koncentrálódik, alternatív célpontok létesítésével fel lehetne aprózni úgy, hogy a forgalom ne jelentsen problémát (ahogyan évtizedek óta). De a Vadaspark jelenlegi helyén nem bővíthető - legalábbis törvényesen nem - jelenleg ugyanis egy védett terület közepén üzemel és nem lehetséges természeti-károk okozása nélkül üzemeltetni - nem, hogy bővíteni! Ha lehet ilyet mondani, akkor éppen a Vadaspark a mintapéldája annak, hogyan ne fejlesszünk turizmust (erről írtunk már <<itt>>).
A Pilisi Parkerdőnél nincs meg az a tudás és kompetencia, amiről most beszélünk. Nem opció, hogy a Pilisi Parkerdő legyen az ökoturizmus szervezője a fővárosi agglomerációban. Jobb volna, ha a Pilisi Parkerdő átadná a helyét olyan társulásnak, amely képes megszervezni és fenntartani az ökoturizmus természetvédelmi szemléletű változatát és ennek alárendelten az erdészeti és vadgazdálkodási feladatokat is (<<Natúrparkok>>).
Talán érthetőbb, ha így magyarázom: a budapesti agglomerációban lévő turisztikai kereslet olyan lehetőséget rejt magában, ami jelenleg kiszolgálatlan és kihasználatlan és sok évtizednyi elmaradásban van. A valaha létezett turisztikai kultúra gyakorlatilag megszünt, mert a turizmus számára megnyitható célpontok és a területben rejlő lehetőségek fölött egy olyan szervezet diszponál, ahonnan a szakmai hozzáértés éppúgy hiányzik, mint a fejlesztések iránti hajlandóság.
Ami legfőképpen hiányzik az voltaképpen a vendégszeretet. A területkezelő fő feladatának nem a turizmus kiszolgálását tekinti, hanem az erdőben termelt faanyag értékesítését és az elit vadászkirándulások szervezését - miközben az agglomerációs turisztikai nyomásról próbálnak nem tudomást venni, ha mégis figyelembe veszik, akkor akadályozó tényezőként tekintenek rá, annak ellenére, hogy tevékenységeik közül a leginkább kifizetődő éppenséggel egy turisztikai látványosság: a Pilisi Parkerdő Zrt legnagyobb bevételi forrása a Budakeszi Vadaspark.
a turizmust integrálni kell az agglomerációs területek kezelésébe: kirekeszteni lehetetlen
Amit az erdészet hivatalból nem tud elfogadni
Ellentétben más erdészetekkel, ahol már belátták az ökoturizmusban rejlő gazdasági lehetőségeket, Budapest környékén ez gyakorlatilag nem létezik. Nem is létezhet: az erdészet, mint vadgazdálkodó és vadásztársaság hagyományosan a protokollvadászatok rendezvényszervezőjeként működik - Brezsnyev elvtárs is itt vodka-pálinkázgatott már a KGST potentátjaival, itt dülöngéltek a magaslesről kapackodva és itt szövögettek "életreszóló" üzleti és egyéb kapcsolatokat. A vadásztársaságnak ez a tevékenysége érthető is volna, ha nem lenne olyan nagy nyomás a lakossági oldalról a területek rekreációs (tehát nem vadászati) jellegű használatára. Az agglomerációban élők egészen más "célcsoport" és ezt még a Pilisi Parkerdő Zrt megalapítói is pontosan tudták - ezért létesítettek eredetileg olyan tevékenységet folytató társaságot, amelynek feladata ezen spaciális célcsoport igényeinek kiszolgálása lenne.
Szemben az ország más tájaival, ahol a turizmus nyomása jóval kisebb, a helyzet Budapest környékén éppen fordított: egy pár órás sétára, vagy egy nagyobb lélegzetzű túrára, esetleg egy kerékpáros kirándulásra kiruccanni a fővárosból senki sem akar vonatra szállni. Ezzel szemben egy komolyabb vadászkaland színteréül könnyebb elképzelni a somogyi rengeteget, Zalát, a Bükköt vagy akár a Bakony valamelyik szép és vadregényes vidékét, ahová elutazni ma már nem jelent problémát. A vadászat igénye is olyasmi, amit kielégíteni a területkezelő feladata, de a főváros környéki erdőkbe nagyságrenddel többen kirándulnak olyanok, akik, csak egy délelőttre szeretnének kisétálni a zöldbe, mint akik vadászni jönnek: valami oknál fogva a területkezelő szerv mégis a fordított helyzetet erőlteti és minden igyekezettel távol akarják tartani a kirándulókat, a vadászat körülményeinek biztosítása érdekében, a vadászati szempontokat erőltetve.
Erdészeti tevékenység
Lehetne hosszasan vitázni arról, hogy mit jelent az erdészeti tevékenység a mai Magyarországon. Azonban gazdasági és jogi értelemben egyaránt vitathatatlan, hogy az állami földterületekkel gazdálkodó szervezeteknek (adottságaikhoz mérten) megfelelően széles skálán kell gazdálkodniuk a rájuk bízott vagyonnal. A Pilisi Parkerdő esetében ez azt jelenti, hogy (vidéki erdészetekkel ellentétben) itt ki kell szolgálni a budapesti lakosság részéről fölmerülő egyszerű zöldturisztikai igényeket is - voltaképpen éppen ez az a terület, ami kiaknázható lehetőségeket rejt a gazdálkodó számára, mivel tömeges igényről van szó.
Az erdészet különleges helyzete és feladatai
Minden egyéb tevékenységre is szükség van természetesen - főleg a természetvédelmi jellegűekre. A szokásos erdészeti feladatokat is el kell látni, de itt ezeket alá kell vetni a turizmus igényeinek. Ez az, amivel a Pilisi Parkerdő Zrt-nél nem tudnak mit kezdeni. A területkezelő szerv, vadásztársaság és fakitermelő cég nem képes felnőni a természetvédelmi és turisztikai feladatokhoz. Eleve elakadásban vannak arra nézve, hogy ők maguk mi módon tudnának úgy tevékenykedni, hogy úton-útfélen ne károsítsák a természeti értékeket - ezek megőrzésének más módjait, melyek éppenséggel a turizmus terhelése által kínálkoznak, már képtelenek fölfogni.
Idősoros ökonómiai modell
 |
| a "pro silva" a PP Zrt értelmezésében: döntsd ki a fát, aprítsd föl és húzz el! |
Az alábbi ábrát a "Pro Silva" (állandó erdőborítottság) módszer hazai szakértőjétől kölcsönöztem. Amennyit beszélnek róla, annyira kerülik is a dolog megvalósítását, mivel nem elég költséghatékony. Ehelyett a jól bevált tarvágásos módszert és a "pro silva" sajátos, "lopd el a fádat" változatát alkalmazzák. Ha a fakitermelés anyagi megtérülését tekintjük, akkor az erdő egy ültetvény (valójában persze elpotyogott magokból támadott újulat) és mint ilyen, a telepítő számára veszteséges mindaddig, ameddig nem tudja értékesíteni a termelődött faanyagot. Ezt mutatja be az "idősoros ökonómiai modell" - aminek csak a neve ilyen hangzatos. Ez az ábra egy 70.000 ha területen gazdálkodó szervezet hozzáállását tükrözi, amely állami támogatásból akkor is fennmaradhat a - nem létező - piaci versenykörülmények között, ha veszteséget produkál.
 |
| Az ábra bemutatja a tarra vágott területen megújuló erdő gazdasági hozamát újulattól tarvágásig és ha az erdőt CSAK faanyagnak tekintjük |
Most viszont nézzük meg azt, mit jelent ugyanez egy másfajta szemlélettel: ha az erdőt nem csupán faanyagként tartjuk hasznosíthatónak, akkor a dolog teljesen megváltozik. Éppen az élő erdő által termelt folyamatos gazdasági haszon lehet meggyőző erejű arra nézve, hogy ha csupán faanyagként tekintenek rá, akkor a benne rejlő anyagi potenciálnak csak a töredékét hasznosítják. A turizmus az értékmegőrzéssel és minden más tevékenységgel összeegyeztethető - de kizárólag akkor, ha szorosan beleintegráljuk az agglomerációs erdőterületekkel folytatott gazdálkodásba. Miért? Mert egyszerűen lehetetlen kirekeszteni - az eddigi gyakorlat sem működött és nem fog működni ezután sem.
A következő három képen három időszakra csoportosítottam egy ültetvény (értsd minden erdő) életének idejét, azaz: a tarra vágott, üres területen megjelenő (telepített és/vagy felújuló) erdő megjelenésétől számított újabb tarra vágásáig tartó időszak. Ennek gazdasági vonzatát mutatom be: a ráfordítás-megtérülés mértékét a függőleges vektor-nyilak ábrázolják (a fölfelé mutató nyíl bevételt, lefelé mutató ráfordítást jelent).
- Az első 40 év teljesen csupasz területet jelent, amiből felnőhet az újulat. A területkezelőnek nincsen anyagi haszna.
- A második képen az újulat után egy fiatal erdő jelenik meg és innen már termelhető faanyag: 70 év. Minimális anyagi haszon termelődik.
- Ha jól zajlott az erdőkezelés, akkor egy szép erdő jön létre. Anyagi haszon a letermelt faanyag-mennyiség (és minőség) arányában mutatható ki. Tehát megint tarra vágják (elnézést: "véghasználják") az erdőt, értsd: minden faegyedet kivágnak.
- Egyfelől azért nem, mert ez nem igaz: a szálalóvágás gyakorlata régóta bevett dolog a fakitermelésben. Voltaképpen ezzel a módszerrel veszik ki a faanyagot minden olyan területről amely a "véghasználatot" megelőző (vagyis az ültetvény legöregebb stádiumában megmaradó utolsó faegyedek kivágása - azaz "tarvágás" - előtti) termelési szakaszban van. Ilyen területeken ez a fakitermelés egyetlen és mindig is alkalmazott módja. Igaz, más nevet kapott és így, hogy Pro Silva módszernek nevezik még állami támogatásokat is kapnak rá.
- Másfelől ezt a gyakorlatot (szintén évek óta) használják arra, hogy az erdőből úgy hordják ki a fát, hogy annak ne maradjon nyoma és ne lehessen elszámoltatni az erdészetet. Az erdőben kora hajnali órákban serénykedő favágó csoportok nem fatolvajok - kár is feljelentést tenni ellenük. Az erdészet megbízásából dolgoznak.
- Harmadrészt azért nem örülünk, mert megint ugyanaz történik mint a természetes lehetőségek (a lakosság rekreációs igénye és az ennek kielégítésére a környéken kínálkozó számos kíváló lehetőség) kapcsán. Például azt a fakitermelő munkát, amit - miért, ki tudja? - igyekeznek a nagyközönség elől rejtegetni, ünneppé tehetnék, látványossággá, hagyománnyá, turistacsalogató attrakcióvá alakíthatnák. A Pro Silva módszer használatában rejlő nagyobb haszon, vagyis a természetközeli erdők és állandó erdőborítottság következményeként megnövekvő turizmus egy egész iparágat tartana el és nem utolsó sorban érdekelt félként megjelenhetnének a versenyszféra szereplői, települési önkormányazatok, civil kezdeményezések <<Natúrparkok>>
Ezzel szemben, ha az erdészet bevezetné a "pro silva" (szálaló fakitermelés) módszert, akkor soha nem keletkezne olyan terület, ahol az első két ábra ( cirka 100-120 év ) zéró hasznosulása érvényesülne: a terület állandó erdőborítottsága állandó faanyagforrást és egyúttal állandó turisztikai vonzerőt képviselne. Budapest közelsége tálcán kínálja ezt a lehetőséget! Az örökerdő nem ok nélkül viseli ezt a nevet: nem csupán a pihenni vágyóknak és az életnek ad otthont, de faanyagot is folyamatos jelleggel biztosít.
Gondolkodjunk el azon a cinikus és emberellenes hozzáálláson, amit csak ez a területkezelő engedhet meg magának: a közel 70 ezer hektáron gazdálkodó erdőgazda számára teljesen mindegy, hogy a területén lévő települések körül a tarvágásos módszer használata során akár a teljes erdőborítottságot szünteti meg egy egész embernemzedék élethosszáig.
Pro Silva - a gyakorlatban
Mondhatná bárki, hogy a szálalóvágás bevezetésre került - miért is nem örülünk ennek? Erről is írtunk már: <<örökerdő>>
Vegyünk egy példát arra, hogyan nem használja ki a lehetőségeket a Pilisi Parkerdő Zrt!
Erdei piac - "Kóstolj és kirándulj!"
Talán még van aki emlékszik erre a kezdeményezésre. A Hidegvölgyi erdészlak környékére szervezett piac gyorsan lefutott. De mi is történt!
Az erdészlak körül nagyjából ötven személygépkocsi tud parkolni. Egy piac szervezője (értelemszerűen) arra számít, hogy sok érdeklődő fog megjelenni (különben nem szervezne piacot). Nyilván sokkal több emberre számítottak itt is, mint ahány ember az autóival ezt a kicsi parkolót megtölti. Valóságban legalább hússzor annyian jöttek volna (a hiányos marketing ellenére is elképesztő volt az érdeklődés) és jöttek is, de nem volt hol megállniuk. A helyzet tarthatatlan volt, mert még a közlekedést is megakasztotta. A parkoló autók az arborétumig sorakoztak az út mindkét oldalán, vagy manővereztek és a gyalogosok is ott tébláboltak az úttesten egész nap. A szervezők pedig nem, hogy nem készültek föl kellőképpen, de gyakorlatilag csődöt mondtak: annál rosszabb helyet, mint amit kiválasztottak, nemigen találhattak volna.
Gondolhatnánk, hogy a szervezők két dolgot megtanultak ebből: az egyik, hogy mivel a piac várakozáson felül sikeres volt, nyilvánvaló, hogy az embereknek szükségük volna egy hasonló rendezvényre és ezt a keresletet érdemes lenne üzleti értelemben meglovagolni. A másik dolog pedig, hogy egy ekkora tömeget vonzó rendezvénynek sokkal nagyobb a helyigénye, tehát ezen a helyen illetve ezen körülmények között nem lehet megrendezni. Ezt a két tanulságot levonva, a szervezők következő lépése az lehetett volna, hogy újra megszervezik az erdei piacot, csak ez alkalommal sokkal körültekintőbben és sokkal nagyobb forgalomhoz igazítva és egy egészen más helyszínen.
Ám itt a Pilisi Parkerdőről van szó ezért az ésszerű és mindenki számára örvendetes megoldás helyett egyszerűen megszüntették a rendezvényt.
Felügyeleti szerv; piaci verseny; civil kontrol; nyomozati szervek
Emlékeztessük magunkat arra, hogy a Pilisi Parekrdő Zrt egy állami vagyonkezelő cég. Vagyis a profittermelés minden egyéb szempontot messze megelőz működésük során. Ez a vagyonkezelő szervezet sajátos módon minden olyan dolgot, ami a profit előállításában akadályként merül föl, érdekeivel ellentétesnek tekint - ahelyett, hogy leküzdendő problémának, vagy megoldandó feladatnak venné. A Pilisi Parkerdő Zrt minden fórumon panaszkodik a területét elfoglaló természetvédelemre, szabályokra, településekre. Panaszkodnak a turistákra, a civilekre, a vállalkozókra - még a sportolókra is. Persze nem igaz, hogy harminc éve nem változik semmi. A Pilisi Parkerdő Zrt elődje ugyanis aktívan kivette a részét a feladataként meghatározott turisztikai fejlesztésekből. Azt sem árt fölidéznünk, hogy a Pilisi Parkerdő Zrt az Állami Vagyonkezelő tulajdonában van - ugyanúgy, mint a Turisztikai Ügynökség, vagyis nem nehéz elképzelni azt, hogy a háttérben két szervezet munkájának összehangolása és az együttműködés helyett inkább a két ágazat egyikének preferálása zajlik.
Ez önmagában nem is lenne problémás, csakhogy a Pilisi Parkerdő Zrt, amely egy állami vagyonkezelő, megjelenik a versenyszférában is, ami viszont már egészen érthetetlen. Állami támogatás mellett vesz részt a piaci versenyben - ami annyit tesz, hogy gyakorlatilag mindenki behozhatatlan hátrányban van velük szemben. Minden földterületet elsőként szereznek meg, minden hasznosítást elsőként és a legolcsóbban érnek el és minden munkamegbízást ők szereznek meg. Így az egész agglomerációban ellehetetlenítenek minden turisztikai kezdeményezést, amely nem a sajátjuk. A Pilisi Parkerdő Zrt olyan vagyonnal és kapcsolatrendszerrel rendelkezik és olyan támogatást élvez fölülről, hogy a versenytársak igyekezetét, a civil közbeavatkozásokat vagy a polgári följelentéseket mellékesnek tekinti. A piaci verseny szabályai nem érvényesek rá - de akkor hogyan vehet részt a versenyben?
Nem érvényesek rájuk a természetvédelmi törvények sem és az ellenük tett följelentést rövid úton (egyetlen telefonnal) képesek elintézni (erről volt szó korábban <<itt>>).
Mindez azt jelenti, hogy sem a piaci erőviszonyok, sem a hatályos törvények, sem a civil kontroll nem képes közbeavatkozni amikor valamilyen átgondolatlan hübrisszel állnak elő. Persze az ellenkezőjére (a civil kontroll hatékony közbeavatkozására) is van példa: <<a meghiúsult bobpálya>>.
Jogos a kérdés, hogy ezek után egyáltalán mi szükség van erre a szervezetre...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése